Egy különleges utazás „útkeresőknek” és azoknak, akik választ szeretnének találni elakadásaikra és egy más perspektívából meglátni és megtalálni önmagukat!
Farkas Erikával, Balin élő barátnőmmel, az Orianna Bali Tours tulajdonosával 2025. október 22-től is megszervezzük kéthetes spirituális utazásunkat.
Ez a különleges program tartalmazza a balinéz tisztító szertartásokat, tűz és víz rituálékat, mely ceremóniák igen fontosak a balinéz emberek életében, kultúrájuk szerves része, melyek mind spirituális fejlődésük érdekében történnek.
Részt veszünk egy rituális tisztító fürdőzésen egy nagyon meghitt, turistáktól távol eső helyen, egy erdő mélyi szent forrásban és templomban, papok segítségével. A templomban balinéz hagyományok szerint közösen imádkozunk is, majd a végén áldást kapunk.
Programunk egyik legkülönlegesebb ceremóniája az Agni Hotra tűzszertartás, mely a hindu kultúra egyik legősibb gyógyító rituáléja, még a védikus időkből. A ceremóniát beavatott balinéz papok vezetik, akikkel a meggyújtott tűz köré ülünk a földre, s akik a ceremónia alatt szanszkrit mantrákat énekelnek, miközben ghee-t és rizst szórnak a tűzbe, így kérve áldást, bőséget a szakrális világtól. Meghatározott időben mi is bedobhatunk a tűzbe rizst, mellyel magunk spirituális tisztulását és lelki gyógyítását kérjük. A rituálénak nagyon erős elme, lélek és tértisztító hatása van, megszabadít a negatív gondolatoktól, energiáktól, stressztől.
Látogatást teszünk egy balinéz hindu főpap, spirituális tanító házában is, aki a tisztító ceremónia alatt ősi, szanszkrit mantrák és füstölők segítségével erősíti szellemi, lelki tisztulásunkat és fizikai védelmünket, majd a végén áldást kapunk tőle.
Virágfelajánlásokat készítünk egy balinéz család hölgy tagjainak segítségével, miközben balinéz édességeket kóstolunk, kávézunk, teázunk.
Ez a két hét tartalmazza továbbá a közös imákat az ősi hindu templomok falai között, a gyógyulni vágyóknak helyi gyógyítókkal /balian/ való találkozást, akik családi házitemplomuk szent szobájában mantrák és füstölők segítségével tisztítanak és energiaátadással gyógyítanak. Mantrázás közben sokszor transzállapotba kerülnek, a szakrális és fizikai világ közti csatornákká válnak, kapcsolódva az istenivel. Így tudnak teljes mértékben ráhangolódni érzéseinkre, lelkivilágunkra. Az esetleges negatív energiákat „kiszívják” és pozitív életenergiával töltenek fel. A gyógyítás végén áldást adnak és balinéz védőkarkötőt kötnek a jobb csuklónkra.
A program része egy nézőpontváltó workshop is, amely beindítja a lelki-érzelmi folyamatokat. A meditációs elvonulások hagyományai előtt tisztelegve kirándulásaink során szent helyeken, templomokban tartok meditációkat a csoport tagjainak, felkészítve őket az út csúcspontját jelentő „Szent Nap”-ra.
A programok fő bázisa – a szálláshely – Ubud városa /az indonéz „obat” szóból kapta a nevét, melynek jelentése: gyógyszer. Rengeteg gyógyító él a városban és ez a különleges energia lengi be az egész térséget/, mely gyógyítói központ, de egyben Bali kulturális, spirituális és művészeti központja is.
Majd a két hét utolsó pár napjára átköltözünk egy óceánparti szállásra, Sanur városba, ahol már az óceáné és a pihenésé lesz a főszerep.
Miért éppen Bali?
Talán mert azon csodálatos helyek egyike, ahova érdemes elvonulni. Talán mert földrajzilag alkalmas arra, hogy a világtól elzártnak és védettnek érezzük magunkat, vagy mert olyan energiákat képes akkumulálni, amelyek elegendőek lennének az egész bolygónak… De az is lehet, hogy azért, csak mert szép, és kellőképpen szent ahhoz, hogy a múlt megkövesedett darabjait egy olyan helyen szórjuk szét, ahonnan nem viszi tovább a szél, és nem fertőz kollektív tudatként, vagy mert titoktartóak a szent helyek – igazi „erdőmélyi” rejtekek. Tán az is lehet, hogy azért Bali, mert az itteni papok úgy érintik meg az ember homlokát, hogy ujjuk nyomán minden ránc kisimul, és még azért is, mert kellőképpen messze van ahhoz, hogy az utazó átélhesse, hogy teste vezeklésével előkészíti lelkét az elengedésre, majd pedig a felemelkedésre.
… és amiért még érdemes!
Balin megünneplik a spirituálisan törekvőket. Számtalan olyan rituálé és szertartás van, amely ünneppé teszi a lélekutazást. A sok gyönyörű látványosságon kívül olyan bennfentes helyekre, ceremóniákra visszük el a jelentkezőket, amelyek egyszerű turistaként elérhetetlenek. Olyan Szent emberekhez látogatunk el, akik kizárólag a program koncepciója és hitelessége miatt fogadnak bennünket csoportosan, hogy áldásukkal és beavatásaikkal segítsék az „utazókat”.
Ázsia önmagában is tanítás. Tanítása abban rejlik, hogy az ego kikerül komfort zónájából és más impulzusoknak veti alá a megszokásoktól alvó tudatot. Újra az észlelésben kell lenni, a percenkénti felfedezésben, azokban a döntésekben, hogy szeretem, vagy nem szeretem, elfogadom, vagy nem tudom, kényelmes vagy félelmetes, megeszem, vagy nem ismerem. Mintha az ember újra születne és próbálna berendezkedni egy új világba, mintha újra tanulná az életet, de a fixált mindennapi rutin ebben gátat emel.
Az új helyzetek felbukkanása, és az ellenállás világít rá azokra a területekre, amelyekhez soha nem nyúlunk. A környezetváltozás és egy új kulturális háttér tudja csak felszínre hozni a rögzített és megragadt sablonokat, hogy az ember ráébredjen a ragaszkodás íztelenségére.
Szállásaink a 14 nap alatt:
Ubud városban (10 éj):
Ubud, Bali kulturális központja, spirituális fellegvára a sziget szívében, a jógik és meditációt végzők mekkája! Ezt a mesés kis várost különleges spirituális energia és hangulat lengi körül, s egyike azon jelentős településeknek, amik még mai napig mélyen őrzik a balinéz hindu vallás sokrétű szertartásait. Szinte minden egyes nap láthatunk utcáin különböző vallási felvonulásokat, rítusokat, felajánlásokat az isteneknek.
Elhelyezés: 4 csillagos szállodában, hangulatos, balinéz stílusú /kétágyas vagy franciaágyas/ koedukált deluxe szobákban, trópusi dzsungel környezetben, rizsföldek tőszomszédságában (medence, étterem a szállás területén, díjmentesen használható WiFi)
Sanur óceánparti városban (3 éj):
Sanur egy nagyon hangulatos, nyugis kis óceánparti üdülőváros, Dél-Balin. Az egykori halászfalu mára már kinőtte magát, rengeteg szállás, étterem, kávézó, bár, szórakozóhely, bolt, ajándékbolt várja a vendégeket.
Elhelyezés: 3 csillagos szállodában, esztétikus, balinéz stílusú /kétágyas vagy franciaágyas/ koedukált szobákban, közvetlenül az óceánparton (medence, étterem a szállás területén, díjmentesen használható WiFi)
Részletek és jelentkezés:
Részvételi díj: 1.320 Euro/fő
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 01.
A résztvevők száma limitált – 26 fő – és csoportjaink általában hónapokkal az indulás előtt betelnek, ezért ajánlott a korai foglalás!
Előleg fizetése: 720 Euro/fő, mely jelentkezéskor fizetendő, bankszámlára történő utalással
Hátralék fizetése: 600 Euro/fő, melynek kifizetése helyben, készpénzben történik, az első ismerkedési napon
Jelentkezés, bővebb információ és részletes program kérése – Farkas Erika: oriannabalitours@gmail.com
A részvételi díj tartalmazza:
✓ 10 éjszakára elhelyezés hangulatos, balinéz stílusú, koedukált deluxe szobákban /kétágyas vagy franciaágyas/, trópusi dzsungel környezetben, rizsföldek tőszomszédságában (medence, étterem a szállás területén, díjmentesen használható WiFi)
✓ 3 éjszakára elhelyezés koedukált, superior szobákban /kétágyas vagy franciaágyas/, közvetlenül az óceánparton Sanur város központjában (medence, étterem a szállás területén, díjmentesen használható WiFi)
✓ a szobákból való esti kijelentkezés felára az utolsó napon
✓ svédasztalos reggeli a szállásokon
✓ retúr reptéri transzfer (amennyiben a csoporttal együtt történik az érkezés/távozás)
✓ 2 egész napos kirándulás
✓ 2 félnapos kirándulás
✓ utazás privát busszal, benzin, parkolási jegyek
✓ helyi idegenvezető és a magyar nyelvű túravezető
✓ összes belépőjegy a kirándulások alatt
✓ Agni Hotra tűzceremónia, egyszerű indonéz vacsora a rituálé végén
✓ virágfelajánlások készítése egy balinéz családnál, kávé/tea, helyi édességek fogyasztása a program alatt
✓ rituális tisztító szertartás egy balinéz hindu templomban és szent forrásban (virágfelajánlások)
✓ áldás, védelem és tisztító szertartás egy balinéz hindu főpap házában
✓ pénzadományok a templomokban és rituálék alatt
✓ spirituális-szellemi-önfejlesztő programokon való részvétel velem (Tomek Noémivel)
– specifikusan felépített, közös vezetett meditációk a felemelkedésért, az Önmagunkhoz való visszatalálásért
– „Nézőpontváltó Nap”: blokkok, negatív minták, genetikai programok, szellemi fejlődésünket, életünket tovább nem szolgáló dolgok/emberek/energiák elengedése, gyakorlatok a másként látásra, „ki is vagyok én valójában?” workshop
– a tudatos teremtés technikájának elmélete és gyakorlata
✓ szervezési díj, adók, illetékek
A részvételi díj nem tartalmazza:
– a csoportnak foglalt Emirates retúr nemzetközi repjegy, illetékkel (változhat), csomagokkal (feladható poggyász 30kg/fő), egyszeri átszállással, rövid tranzit idővel 426.000 Ft/fő
EK 112 – 21OKT – BUD-DXB 16:00 23:20
EK 368 – 22OKT – DXB-DPS 03:25 16:35
EK 399 – 05NOV – DPS-DXB 00:05 05:25
EK 111 – 05NOV – DXB-BUD 10:30 13:25
– VOA – Visa On Arrival turista vízum, mely érkezésnél a denpasari reptéren Balin váltható ki (jelenleg 35 Euro/fő)
– idegenforgalmi illeték, indulás előtt online kell fizetni itt: https://lovebali.baliprov.go.id/ (jelenleg 9 Euro/fő)
– betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás
– személyes kiadások
– reggelin kívüli étkezések (ebéd, vacsora)
– fakultatív programok költségei: energiagyógyítás egy tradicionális balinéz gyógyító házában, egyéb fakultatív programok
Korábbi utazásainkon készült videókat találsz itt: https://www.youtube.com/oromvilag
Fontos információ: az egyéni és csoportfolyamatok energiájának tisztán tartása érdekében az alkoholfogyasztás az utazás első 10 napján nem megengedett. Az óceánparti szállásra való átköltözést követően mindenki egyénileg mérlegelheti, hogy kíván-e (mértékkel) alkoholt fogyasztani.
Egy korábbi utasunk véleménye:
„Bali számomra egyet jelent a csodával. Eddigi életem legnagyobb és legmeghatározóbb élménye volt ez az út. Ha tehetném, már most visszaindulnék. A program rendkívül gazdag, lenyűgöző helyeket láthattunk. Betekintést kaptunk a balinézek mindennapjaiba, ezáltal teljesen át tudtuk venni a sziget szellemiségét, azt a hihetetlen gazdag és káprázatos kultúrát, amit képvisel. Utazásunk önmagunkban ezzel párhuzamosan ugyanilyen intenzitással zajlott, elképesztően átformáló, megértésekben, rálátásokban gazdag 2 hét áll mögöttünk. Szavakkal leírhatatlan az érzés, ami az ott töltött idő alatt hatalmába kerített. Teljesen más emberként tértem haza. Hálás köszönet ezért nektek, Erika és Noémi! (Fanni)
Jelentkezés, bővebb információ és részletes program kérése – Farkas Erika: oriannabalitours@gmail.com
Szeretettel várunk,
Tomek Noémi
ThetaHealing® Certificate of Sciense and Master
Coach, Mestertréner, Podcaster
www.oromvilag.hu
program@oromvilag.hu
www.facebook.com/tomeknoemi
www.facebook.com/oromvilag