Az ember reggel felkel, és mielőtt bármi mást csinálna, önmagába néz. Megáll egy percre, magára tekint, és felteszi a kérdést:

Hogy vagyok? Mit érzek?

Mindez azt jelzi, hogy az ember teljes mértékben jelen van, éber, az érzékei élesek, és adatokat gyűjtenek a belső és külső világból, melyekkel farkasszemet néz, és állja a tekintetüket. Kérdéseket tesz fel, érzelmeket él meg, átadja magát a letisztult gondolatoknak, a felismeréseknek és a tudásnak.

Emberi találkozás: szemkontaktust teremtünk, keressük az igazságot, és elfogadjuk, hogy amit nem értünk, az nem szükségszerűen helytelen, csak kívül esik a látómezőnkön. Megkíséreljük kitágítani a perspektívánkat, új nézőpontok után kutatunk, közelítünk, eltávolodunk, nyújtózkodunk, lábujjhegyre állunk, körbefordulunk.

Egyfajta tánc, amelytől úgy érezzük, élünk, részei vagyunk valaminek, érdekesek vagyunk. Ez a fejlődés mozgatórugója és ez tart növekedésben. Egy tanulmányút, amely sosem ér véget, ott van mindenhol, mindenkor, mindenben – a „miért” és a „hogyan” kérdése, őszinte, heves szenvedély, amely hajt minket.